Zádor vári bakancsos túra

A Pécselyi-medencében, a Balatontól 5km-re fekszik Pécsely település. Talán a legtöbben a település közelében található...

Séta az Erdei szentélyhez

A Nivegy-völgy egyik apró kis falucskája, a szőlődombokkal körülvett, hegyes-völgyes vidék remek úti cél, ha...

Múltidéző Csicsó túra

Hallottatok már a Nivegy-völgyről? És a völgyben található települések legendájáról?A legenda szerint ez a terület...

Monoszló a Káli-medence csodája

Talán nem is gondolnánk, hogy a több, mint 750 éves község, mely az idők során...

Szent Ágoston templom

A templomot 1777-91 között építette a veszprémi püspök. Csicsón anyaegyházat alapított 1754-ben, hozzá tartozott Szentantalfa,...

Hősök tere

Hősök tere, mely közvetlenül a forrás fölötti kis dombon áll, az emlékhely az I. és...

Hősi emlékmű

A kőből épített emlékmű testén három bronzból készült tábla található.A felsőn egy női és egy...

Református Templom

1793-ban épült, jelenlegi formáját 1992-ben kapta. Kívül és belül is dísztelen. A szószék alatt levő...

Pajta Szálló

A Nemesvámosi Waldorf Egyesület által üzemeltetett 30 fős, B kategóriás Pajta Szálló 2012-óta működik. Az...

Varga Vendégház

A Varga Vendégház egy kedves falusi szálláshely, igazán csendes, nyugodt helyen. Amennyiben a városi pörgésből...

Ro-Zita Kerámiaműhely és vendégház

Bácsi Zita lovasi vállalkozásának keretében egyedi, manufakturális körülmények között, máz alatti kézi festéssel, illetve formázással...

Dobosi Pincészet és Vendégház

A Dobosi Pincészet az 1700-as évek elejére visszanyúló családi vállalkozás Szentantalfán. A szőlészkedés, borászkodás szeretete...

Salánki Családi Borpince

A Salánki család borászati tevékenysége 1973-ra nyúlik vissza. A családi hagyományokat követve gazdálkodnak több mint...

Tagyon Birtok

Falusi vendégasztal szolgáltatás a helyben megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből, házi készítésű ételekkel. Gasztro kultúra, természeti...

Tánczos Pince

Zoltán családja támogatásával vágott bele a szőlőtermesztésbe, borászatba. Borai készítésekor nem a mennyiségi tényezők a...

Kisfaludy Vendégház

Sümeg szívében az öreg gesztenyefák árnyékában, egy gyönyörű barokk épületben működik a Kisfaludy Vendégház és...

Eseménynaptár
2024. May
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31