Zádor vári bakancsos túra

A Pécselyi-medencében, a Balatontól 5km-re fekszik Pécsely település. Talán a legtöbben a település közelében található egykori Zádor-vár romjairól ismerik, mely kedvelt állomása a kirándulóknak.
A Zádor-vár az erdőben, fák között bújuk meg, a Derék-hegyen. A várnak érdekes története 1383-ban kezdődik, mikor is Ajou Mária királynő engedélyt adott Vezsenyi Lászlónak, hogy birtokán várat építsen. Azonban a vár nem Barnag, hanem a veszprémi káptalan birtokán épült, így pár évre rá el is kellett azt hagynia. Ezek után sosem készült el, folyamatosan birtokviták és pereskedések övezik történetét.

A hajdani várkápolna helyén, egy fából készült kilátó áll, melyről gyönyörű kilátás tárul elénk a Balatonról és Pécselyről.
Ha a vár romjaitól elindulunk a falu felé, érdemes ebben a nyugodt környezetben egy kellemes sétát tenni, eközben megismerhetjük a település pár nevezetességét. Kezdjük is a református templomnál, mely a falu központjában emelkedik. Tovább haladva a nagypécselyi kereszteződésben található a torony nélkül épült katolikus kápolna. Vele szemben egy kisebb téren emelkedik harangláb, mely annak emlékét őrzi, hogy a településen nem épült katolikus templom. A településen található egy Hősi Emlékmű, melyet az I. világháborúban elhunytak emlékére emeltek. Az emlékművet a Hősi kertben találhatjuk. Tovább sétálva láthatunk még egy kőkeresztet, mely az Iskola és a Fő utca sarkán áll.

Ha követjük a sárga turistajelzéseket, Aszófő irányába meghódíthatjuk a Meggy-hegyet. Az utat követve balra kanyarodunk és elérjük a Meggy-hegyi forrást, melynek vize tiszta és bő. A forrástól 500 méterre jobbra letér egy földút, ezen folytatjuk utunkat, mely felvezet a pincék közé. Majd a gerincvonulaton haladó úton folytatjuk utunkat, míg el nem érjük a volt kőbányát, ahol több kőfejtő-gödörben is megfigyelhetjük a mészkő rétegeket. Majd tovább haladva kiérünk a műútra, melyen visszaérünk Pécselyre.
Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30