Vászoly

Vászoly a Balaton-felvidéken, Pécsely, Mencshely, Vöröstó, Dörgicse szomszédságában fekszik. A Balatontól 5 km-re a dombok közti patakvölgyben húzódó település remek célpont a Balatonhoz vágyóknak, ha part menti zsúfoltságot el szeretnék kerülni. Balatonfüred 15 km-re van, de Vászoly közvetlen környéke is sok jó kirándulóhelyet kínál. A faluban patak folyik, gyerekekkel utazva ez önmagában is élmény.

A település neve valószínűleg Vazul, Árpád házi herceg nevéből származik, akinek ezen a vidéken lehettek birtokai. Vazul Szent István király unokatestvére volt, az ő fia I. András király, a tihanyi alapító. Árpád-házi királyaink mindegyike Vazul (Vászoly) leszármazottja.

Régészeti kutatások és leletek azt bizonyítják, hogy ez a bővizű kis völgy ősi idők óta lakott hely. Kő- és bronzkori települések nyomait, római kori lakóházak, sírok maradványait, I.,II. Constantinus, Valentinianus császárok pénzeit (Kr.u. 3-4.sz.) találták meg itt a kutatók. A középkori Vászoly falu templomát Szent Kereszt egyház néven egy 1230-as oklevél említi. A templom maradványai ma is megvannak a Pusztaszentegyházi dűlőben. A lakosság fő megélhetési forrása ekkor a szőlő, a nagy kiterjedésű parcellákat helybéliek és vidékiek művelik. Szőlőhegyeit (Promontorium) az 1363. évi oklevél felsorolásából ismerjük. A völgy bővizű patakjaira malmok települnek. A török elvonulása után (1660) a terület lakatlan, a szőlők műveletlenek. A tulajdonos káptalan először a szőlőhegyeket telepíti be, a betelepülők környékbeli magyarok. 1692-ből származó vászolyi bordézsma lajstrom sokuk nevét megőrizte. A legfontosabb gazdasági ág ebben az időben még mindig a szőlőművelés, de jó megélhetést biztosít a szántó, legelő, rét és az erdő, jelentős az állatállomány (igásállat, fejőstehén, sertés, juh, baromfi).

Vászoly ma kedvező fekvésének köszönhetően erős turisztikai vonzerővel bír, ugyanakkor megőrizte a Balaton-felvidéki kis falvak nyugalmát. A településen étterem, kocsma, élelmiszerbolt, panzió, lovas iskola működik. Vászolyi nyár néven évente kulturális események sorozatát rendezik.

Szent Jakab kút és Forrás-tó

"A tó a falu északi felén fekszik, és a környező mészkőhegyek aljából kifakadó források vize...

Keresztfa tető

Kőhíd Vendégháztól 20-25 perc alatt sétálhatunk fel a Vászolytól dél-nyugatra található Keresztfa-tetőre. A Keresztfa-tetőtől nyugat...

Vászolyi Sajtmanufaktura

A Vászolyi Sajtmanufaktúra működésének alapja a hagyományos eljárások alkalmazása modern eszközök segítségével. Címe: 8245 Vászoly,...

Vízesés- Séd patak

A Vászolyi-séd a Szent Jakab forrásból fakad, átszeli ez egész települést, majd az Örvényesi-sédbe torkollik....