Tótvázsony

Tótvázsony Veszprém megye egyik legnagyobb határával rendelkező községe.
A honfoglalás és államalapítás után Tótvázsony nevét (Touthwasun) először 1082-ben említették meg egy oklevélben. A török háborúk után az elnéptelenedett falvakba külföldről, Németországból (elsősorban a mai Baden-Württemberg tartományból) jöttek telepesek az 1720-1730-as években. A település a német nemzetiségi hagyományait még ma is őrzi.
Tótvázsony lélekszáma az 1890-es évek második felében érte el csúcspontját, amikor több, mint 2.200 lakója volt a falunak.

Tótvázsony bemutatásánál nem mehetünk el szó nélkül Savanyó Józsi mellett, akinek a sírja a helyi temetőben van. Az öt nyelven - magyarul, németül, tótul, franciául és olaszul - beszélő utolsó bakonyi betyár fejére 1000 Ft-os díjat tűztek és a Belügyminisztérium statáriumot hirdetett Veszprém megyében. Miután 1884-ben, 43 éves korában elfogták, életfogytiglani fegyházra ítélték, ahonnan a váci püspök közbenjárására szabadult 1906-ban. A közeli Soós-pusztán telepedett le rokonainál, majd 1907-ben öngyilkossággal vetett véget életének.
A lakosság lélekszáma jelenleg kicsivel több, mint 1300 fő. A településen, bolt, vendéglő, kocsma, hotel, cukrászda működik. A településközpontban ivókút és 24 órás bankautomata is van.

Dóbel Park

Dobel, Tótvázsony Község testvértelepülése, a németországi Baden-Württenberg tartományban, a Fekete erdőben található.

Római Katolikus Templom

1817-18-ban épült. A homlokzat előtti toronnyal ellátott, egyenes záródású szentéllyel, három boltszakaszos hajóval felépített –...

Tótvázsony Község Önkormányzata

Tótvázsony Veszprém megye egyik legnagyobb határával rendelkező községe.A honfoglalás és államalapítás után Tótvázsony nevét (Touthwasun)...

Református Templom

Veress D. Csaba Tótvázsony múltja és jelene c. könyvében így ír a templomról: „Annak ellenére,...

Eseménynaptár
2023. October
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31