Tótvázsony

Tótvázsony Veszprém megye egyik legnagyobb határával rendelkező községe.
A honfoglalás és államalapítás után Tótvázsony nevét (Touthwasun) először 1082-ben említették meg egy oklevélben. A török háborúk után az elnéptelenedett falvakba külföldről, Németországból (elsősorban a mai Baden-Württemberg tartományból) jöttek telepesek az 1720-1730-as években. A település a német nemzetiségi hagyományait még ma is őrzi.
Tótvázsony lélekszáma az 1890-es évek második felében érte el csúcspontját, amikor több, mint 2.200 lakója volt a falunak.

Tótvázsony bemutatásánál nem mehetünk el szó nélkül Savanyó Józsi mellett, akinek a sírja a helyi temetőben van. Az öt nyelven - magyarul, németül, tótul, franciául és olaszul - beszélő utolsó bakonyi betyár fejére 1000 Ft-os díjat tűztek és a Belügyminisztérium statáriumot hirdetett Veszprém megyében. Miután 1884-ben, 43 éves korában elfogták, életfogytiglani fegyházra ítélték, ahonnan a váci püspök közbenjárására szabadult 1906-ban. A közeli Soós-pusztán telepedett le rokonainál, majd 1907-ben öngyilkossággal vetett véget életének.
A lakosság lélekszáma jelenleg kicsivel több, mint 1300 fő. A településen, bolt, vendéglő, kocsma, hotel, cukrászda működik. A településközpontban ivókút és 24 órás bankautomata is van.

Dóbel Park

Dobel, Tótvázsony Község testvértelepülése, a németországi Baden-Württenberg tartományban, a Fekete erdőben található.

Nagy Gella

416 méteres magasságú pont.

Tótvázsony Község Önkormányzata

Tótvázsony Veszprém megye egyik legnagyobb határával rendelkező községe.A honfoglalás és államalapítás után Tótvázsony nevét (Touthwasun)...

Tópark

A Tótvázsonyért Alapítvány alakította ki 2009-ben. Egy korábban bokrokkal, gazzal benőtt részt tisztítottak meg, hogy...

Eseménynaptár
2024. May
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31