Balatonfüred kincsei

Hallottatok már a Halász és a Révész szobráról? Vagy a Papsoka templomról?

Balatonfüred számos nevezetességgel büszkélkedhet, mely csak arra vár, hogy felfedezzék. Ha kedvet kaptunk, hogy felfedezzük a várost, először keressük fel a Halász és Révész szobrát. A szobrok a hajókikötő előtt találhatóak, melyet Pásztor János készített, 1937-ben. A legenda szerint, aki megsimogatja a szobrok csizmáját, egész biztosan visszatér ide.

Ezt követően végigsétálunk a Tagore sétányon, mely egy Nobel-díjas indiai költőről kapta, Rabindranath Tagore-ról, kapta nevét, aki a sétány első fáját ültette miután meggyógyították az állami szívkórházban.

Régóta hallhatunk már arról, hogy a település szénsavas forrásai gyógyító hatással bírnak. Az egyik talán leghíresebb forrás a Kossuth Lajos forrás, mely a Gyógy téren található. A forrás fölé egy kútházat építettek, melynek tetejét 12 oszlop tartja. A kútház klasszicista stílusban épült 1802-ben. Azonban érdekesség, hogy a kutat először I.Ferenc József királyról nevezték el, majd később kapta meg Kossuth Lajos nevét.

Tovább haladva, következő állomásunk a Krisztus Király Plébánia templom. A katolikus templom 1926-27-ben épült, neoromán stílusban. Két tornya 35 méteres, igen meghatározó látványossága a településnek.

Jókai Mór és felesége, Laborfalvy Róza, Balatonfüred egyik nagy szerelmesei lettek, mikor a településre látogattak. A házaspár 1857-ben látogatott először Füredre, majd 10 évre rá birtokot vásároltak, ahol egy nyaralót építtettek, kora eklektikus stílusban. Az egykori nyaralóban ma emlékház működik, ahol az író és felesége egykori mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást.

Ha tovább indulunk egy újabb egykori nyaralót tekinthetünk meg. Vaszary Kolos 1892-ben építtette tornyos nyaralóját, eklektikus stílusban Czigler Győző építész tervei alapján. Kolos halála után elárverezték, majd honvédtiszti üdülőként működött majd a rendszerváltásig a szovjet hadsereg használta. Ma már Vaszary János festőművész alkotásait tekinthetjük meg a villában.

Következő állomásunk a vásárcsarnok lesz, ahol ,,A Vidék minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjeggyel rendelkező Pécsi Krisztit látogathatjuk meg, aki szebbnél szebb kerámia dísz- és használati tárgyakat készít.

Ha megcsodáltuk Kriszti termékeit, még két templomot is megnézhetünk Balatonfüreden, az evangélikus templomot és a református templomot. Azonban nem csak ma működő, de az egykori Papsoka település templomromját is megtekinthetjük, ha itt járunk. Egy egykori római villa alapjaira épült a 12-13. században. Ezen településen lakhattak az apátság szolgái. Az egykori település templomát Szent Mihály tiszteletére rendelték. A Balatonszőlősre vezető út északnyugati részén található, ahonnan csodálatos kilátásban lehet részünk.

A templomrom felfedezése után, érdemes betérnünk a Gyukli Pincéhez, aki szintén büszkélkedhet ,,A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjeggyel. A pincészetben igazán különleges Balaton-felvidéki borokat kóstolhatunk.

Ha van kedvünk és szeretjük a vízpartot, érdemes ellátogatni a Dobogó-tóhoz, ahol egy kellemes sétát tehetünk a tóparton. Azonban, ha valaki a horgászat szerelmese, akár egy egész napot is eltölthet a tóparton.
Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30