Balatonszepezd

Balatonszepezd a part menti dombok oldalába épült kis halászfaluból vált üdülőtelepüléssé. Katolikus temploma a környék egyetlen fogadalmi temploma, a 13. században a tavon viharba került halászok fogadták meg, hogy templomot építenek, ha épségben hazaérnek. A falu a középkorban a veszprémi püspökség és a somogyvári bencés apátság birtoka volt. Az itt lakók a halászaton kívül a szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Mivel a török meggyöngítette a lakosságot, a 18. században német telepeseket hoztak ide.

A 20. században lendült fel a fürdőélet, a part menti vasút megépülése népszerűvé tette Szepezdet. Ma üdülőtelepek sorának ad helyet a település, a leghíresebb a Víriusz telep, amelyet Vírius Vince hozott létre saját birtokán. Balatonszepezden három strand várja a fürdőzőket, parti sétány és csónakkikötő a pihenni vágyókat. A falu fölött az Öreg-hegyre és a Kopasz-hegyre érdemes kirándulni. Balatonszepezd fölött két kisebb tó is van a dombok tetején, a Hegy-tó és a kevésbé ismert Nyálas-tó. A szőlővel borított domboldalak után erdők következnek, jó balatoni bor és a fák között kibukkanó balatoni panoráma jutalmazza kirándulót.

Balatonszepezd Község Önkormányzata

Balatonszepezd a part menti dombok oldalába épült kis halászfaluból vált üdülőtelepüléssé. Katolikus temploma a környék...

Nyálas-tó

A KüszöBorra és a Bálint-hegyet borító nagy kiterjedésű erdők mélyén mára már teljesen feltöltődött régi...

Hajdani pincesor

A Kisfaludy utcán, majd Kisfaludy közön keresztül megyünk fel a hegyre, és rátérünk az Öreghegyi...

Eseménynaptár
2025. August
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31