Balaton parti kaland

Aszófő a Balaton északi partján, a Tihanyi-félsziget lábánál fekszik, ott, ahol a balatoni 71-es út, elhagyva a félszigetet, egyenesen északnak tart. Tihany felől közelítve a domboldalra felkúszó község a középen magasodó templomtornyával már messziről felkelti a figyelmet.

Itt az ideje, hogy te is felfedezd Aszófőt!

A túra a térségre jellemző népi építészeti emlékeket, természeti értékeket mutatja meg. A túra gyalogosan vagy kerékpárral is teljesíthető.

A túraútvonal a vasútállomásról indul. Már innen látható a Balatoni panoráma, ami végig kíséri az utat. A vasútállomástól délre, közel a Balaton-parti nádasokkal körülvett természetvédelmi területhez található a román stílusú templomrom, ami római kori maradványokon, az 1260-70-es években épült egyhajós templom maradványa. A templomromnál szívesen tartanak esküvőket, a Balatonra nyíló panoráma, csobogó kis patak és a szakrális hely különleges atmoszférát teremt.

Ha visszasétálunk a településre, a következő állomás az Emlékpark, ahol egy hatalmas Turul szoborral állítottak emléket a Világháborúk áldozatainak és Trianonnak.

A településen felfelé haladva megtekinthetjük a Római Katolikus templomot.

Érdekes látnivaló a vasút és az Aszófőt Balatonfüreddel összekötő felső út között a Vörösmáli dűlőben elterülő pincesor. A présház-pincék sora különösen Tihany felől közelítve megkapó látvány az előtérben dús növényzetű vizenyős rétekkel, a háttérben a hegyoldalra felkúszó, nagyobb facsoportokkal tarkított szőlőkkel. A zömében 1848-1883 között épült, változatlan állapotban megőrződött épületek présházból és az ebből nyíló, részben a földbe épült dongaboltozatos pincéből állnak. Ezen a pincesoron forgatták Bujtor István Balatonhoz kapcsolódó filmjeinek egyes részeit.

Ha a pincék közti barangolás után kedvet kaptunk, hogy borokat kóstoljunk, ajánljuk a Fodorvin Családi pincészetet és a Salánki Családi Borpince és Borgazdaságot. Mind a két borászatnál ,,A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjeggyel rendelkező borokat kóstolhatják a látogatók.

Azonban, ha valami más különlegességet is megkóstolnánk, irány a Nagyi Kertje Teaház, ahol számos teakülönlegességet kóstolhatunk, finom házi kekszek, sütemények vagy ételek kíséretében.

Ne hagyjátok ki ezt a felejthetetlen kalandot a Balaton partján.
Eseménynaptár
2024. October
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31