Árpád kori templomrom

A vasútállomástól délre, közel a Balaton-parti nádasokkal körülvett természetvédelmi területhez található a román stílusú templomrom, ami római kori maradványokon az 1260-70-es években épült egyhajós templom maradványa.

A feltáráskor a templomban talált sírok, elszenesedett maradványok, a falban lévő ágyúgolyó-becsapódások arról tanúskodnak, hogy a török hatalmas pusztítást végzett a faluban. Az 1958-ban végzett restaurálás adatai szerint a templom egyhajós alaprajzú volt, egyenes záródású szentéllyel és sekrestyével. A szentélyben 1500 körül helyezték el a szép megformálású szentségtartót (pasztofóriumot), amely ma a Tihanyi Múzeum féltett kincse.

Egyetlen megmaradt díszítménye a nyugati, bejárati homlokzat csúcsíves, gömbökkel díszített ívsoros párkánya, amely a lébényi-jáki templomok formaeleme. A feltárás során bebizonyosodott, hogy a templom helyén korábban római épület állott, ugyanis a szentély oltára alatt kiástak egy felirat nélküli római oltárkövet. Ezt a rom előtt fakadó forrás mellé állították, lehajló fűzfák árnyékába, idillikus hangulatot nyújtva a szemlélőnek. Az egész terület, szépen parkosítva, hangulatos pihenőhely, és új szokás szerint már esküvők színhelye is.
Eseménynaptár
2021. August
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31