Taliándörögd

Taliándörögd község Veszprém-megyében, a Déli Bakony lábánál, a Tik-hegy és a Baksa-hegy közötti völgyben terül el. Ez a vidék régóta lakott, Dörögd határában római telep nyomaira bukkantak. Első említése 1249-ben történik, amikor az egri püspök birtokhatárait állapítják meg. A középkorban 4 település volt itt: Alsó-dörögd, Felső-dörögd, Imár és Ráskó. 1548-ban a török felégette ezeket a településeket, és az új Dörögd nem a régiek helyén épült újjá 1718 után. A település több nemesi család birtoka volt.

A mai Taliándörögd nevét vizeki Tallián Ferenctől kapta, megkülönböztetésül a közeli Tóth-dörögd (ma Ódörögd puszta) településtől. Az 1700-as években vegyes hitű magyarság lakik itt, három templom ennek a kornak emlékét őrzi. Dörögd ebben az időszakban népes településnek számított, 1785-ben közel 1000 főnyi lakossága volt. A 20. század elején a lakosság legnagyobb része mezőgazdaságból élt, a halimbai, padragkúti és ajkai iparvidék fejlődése változtatott ezen a helyzeten.

A falu nevezetességei működő templomain kívül a Klastrom, a mosó, és a Művészetek Völgye fesztivál. A Klastromot, vagy Szent András templomromot a 13. században építette a Dörögdi család az egyköri Felső-dörögd templomaként, román stílusban. Vörös homokkő keresztelőmedencéje a mai taliándörögdi katolikus templomban van. Később gótikus stílusban átépítették és megnagyobbították, ám a török időkben romossá vált. A Klastrom ma védett műemlék, a Művészetek Völgye rendezvénye idején, klastromszínpad néven népszerű rendezvényhelyszín.A település központjában található mosóház és kút egyszerű félköríves boltozatú építmény. Hajdan ide jártak mosni az asszonyok. Régen vödörrel merték be a forráskút fölé emelt építmény vályúiba a mosáshoz a vizet, ma csővezetéken jön be a víz. A mosó oldalánál levő vályúból itatták hajdan a lovakat.Évente megrendezésre kerül a Művészetek Völgye fesztivál, amely színházi előadásokkal, koncertekkel, és kézműves vásárral vonz sok ezer látogatót a településre.

Római Katolikus Templom

A mai templomot Nemeskéri Kiss Pál nagyprépost építtette és 1791-ben Mária nevére újraszenteltette. Helyén korábban...

Foxódi forrás

Foxód Taliándörögd vörösbort termő szőlőhegye. A Foxódi forrás környezete rendezett, könnyen megközelíthető.

Klastrom (Szent András tempomrom)

A Klastromot, vagy Szent András templomot a 13. században építette a Dörögdi család román stílusban....

Főtér és mosó kút

Egyszerű, kő dongaboltozatú, félköríves bejáratú építmény. Tiszta vizű forráskút fölé építették, ide jártak hajdan mosni...

Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30