A község az Atyuz nemzetség birtoka, majd III. András a bakonybéli bencés apátságnak adományozta. Később a veszprémi püspökséghez került, aki sümegi uradalmába sorolta. Püspökségi birtok maradt a 1848-49-es jobbágyfelszabadításig. A török többször feldúlta, lakosságát meggyérítette. A település a középkorban amúgy is szegény, határában levő földek gyengék, egyedül szőlőhegye szolgált valamirevaló jövedelemmel. Különösen a legelő hiánya jelentett gondot, a szénát a szomszéd falvakból kellett vásárolniuk.

A falu határában levő Tagyon-hegy kiváló bort termő szőlőhegy, ahonnan a Balatonra is pompás panoráma nyílik. Címerében temploma, egy fürt szőlő, egy oltókés és egy ekevas látható. A 19. században és a 20. század elején lakossága a 200 főt is meghaladta, ma alig 100-an lakják. A településen vegyesbolt, Vidéki Ház néven panzió üzemel. Faluházában könyvtár működik.