Gyepükaján

Sümegtől 9 km-re fekszik keleti irányban, a Devecser felé vezető műút két oldalán. A község határában egykor római kori település állt. Gyepükaján az egykor különálló Gyepű és Kajánföldje települések 1894-es egyesítésével jött létre. A Gyepü helynév a zalai gyepük emlékét őrzi, amelyre a középkorban határőrök felügyeltek. Kajánfölde neve az ómagyar Kalán (Calan) személynévnek és a birtokos személyraggal ellátott föld „szántóföld” főnévnek az összetétele. A nagyobb múlttal rendelkező Gyepű község már 1353-ban szerepelt oklevélben, míg Kajánföldje első említése csak 1757-ből maradt ránk. A falunak 1901-ben épült temploma és 1904-ben épült az iskolája.

A településtől 2 km-re a XIII. században Nagykeszi helység Árpád-kori templomának maradványai találhatók. Tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrés-ablakokkal látták el. Védelmi jellegre mutat az is, hogy a hajó és a torony közötti átjárás a földszinten hiányzik. A templom megközelítően kör alakú kerítőfalának nyomai ma is jól kivehetők. A környéken feltárt ásatási anyagok illusztrációi a kultúrházban megtekinthetőek. A község környezetében kedvelt kirándulóhely a melegvízi erdő többszáz éves tölgyese, a volt melegvízi fürdő környéke.

A település érdekessége, hogy a közeli Hobay-pusztán (ma Kókusz major) hozták létre a huszadik század elején az Első Magyar Kókuszfonó és Szövőgyárat, ahol importált nyersanyagból egészen 1947-ig gyártották a lábtörlőket és a szőnyegeket. A település 1950-ig Zala megyéhez tartozott, akkor került át Veszprém megyéhez. Gyepükajánban a gyermekeknek játszótér, a fiataloknak kispálya áll rendelkezésre, ahol mozgási, sportolási igényüket kielégíthetik. A már hagyománynak számító falunapot 1994 óta júniusban tartják, a faluegyesítés évfordulójának tiszteletére. Hasonlóan hagyományos az augusztus 20-i Szent István napi búcsú is.

Katolikus templom

Az új templomot 1901. augusztus 20-án szentelték fel Szent István tiszteletére. A templomhajó bejárata fölött...

Kínai gát

A Csonkatoronytól indulva érjük el a Kínai gátat, mely a bányászati évekből hagyott nyomott a...

Hobaji-domb

A Hobaji-domb egy Veszprém megyei hegy, amelynek magassága 172 méter. A Hobaji-domb Gyepükaján közelében található,...

Gyepükaján Község Önkormányzata

Sümegtől 9 km-re fekszik keleti irányban, a Devecser felé vezető műút két oldalán. A község...

Eseménynaptár
2024. December
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31