Templomromok nyomában
Nagyvázsony egyik leghíresebb látnivalója a vár. Ismeritek a legendáját?
A történet szerint Kinizsi Pál kínálta meg Mátyás Királyt vízzel miután betértek udvarába a vadászat során. Ezután Kinizsi Pált vitézei közé fogadta a király, később hadvezér lett, majd megkapta jutalmul a nagyvázsonyi várat. A vár körbejárása izgalmas kaland lehet, akár egy egész napos programnak is kínálkozhat. Nem csak a kiállítások és maga a vár lehet a program része, akár várjátékokon is részt vehetünk, ha kedvünk tartja.
A település környékén azonban nem csak a vár, hanem a rég épült kolostor és a templomromok is felfedezésre várnak. Kezdjük is a kalandot az egyik közeli romnál, a Szent Mihály pálos kolostorromnál.
A Kinizsi vártól északra indulunk, elhaladunk a Kinizsi könnye forrás mellett. A Varga utcán haladunk tovább, ezt követően balra fordulunk, és a Vár, majd a Temető után haladunk tovább, míg el nem érjük a Szent Mihály pálos kolostorromot. A kolostor romjait a vártól nyugatra találjuk az erdőben. A templomot Szent Mihály tiszteletére szentelték fel.
Következő állomásunk a Nemesleányfaluban található Szent Jakab templomrom. A román stílusban épült egykori kicsiny templomot, zöld növényzet fedi.
Nagyvázsonytól az egyik legtávolabb eső, és sajnos az egyik legelhanyagoltabb rom a Csepelyi templomrom. A falu egyhajós, egyenes szentélyzáródású, torony nélküli temploma az Árpád-korban épült.
Család, baráti programnak ajánljuk Piktorella álomfestő műhelyét, ahol lehetőségünk van különböző foglalkozásokon részt venni. Izgalmas kaland lehet bárki számára.
Ha szeretnénk kipihenni a kalandokkal teli napot, keressük fel a Vár tövében lévő Várpanoráma Vendégfogadót, ahol festői környezetben töltődhetünk fel a következő kalandokra.