Felfedező túra
Mára az egyik legkedveltebb Balaton parti települések között említik Csopakot. Kimondottan kedvelt úti cél strandjai, finom borai és hangulatos borospincéi miatt. Ezenfelül azonban számos más érdekességet is tartogat még a település.
Csopak híres kutairól és forrásairól. A településen két féle víz fakad, az ivóvíz és a savanyúvíz. A sima források vize a mészkőhegységekből leszivárgó víz, míg a szénsavas források a több millió évvel ezelőtti vulkánok utóhatásai.
Kerekedjünk fel és ismerjük meg ezt a csodás települést.
A túránkat a Pele körútnál kezdjük. A körút egy tanséta keretében segít megismerni a növény és állatvilágot. Következő állomásunk a Szent Miklós templomrom, mely már 1363-ban állt, és az egykori Balatonkövesd temploma volt. A sétát folytatva elhaladunk a református majd a katolikus templom előtt.
Túránk következő célja a Ranolder kastély, mely a Balaton-felvidék egyik legnagyobb és legszebb kastélya. A kastélyt Ranolder János építette, romantikus és neogótikus stílusban. Az épület ma Növényegészségügyi Állomás, Arborétum, Magyar Növényvédelmi Gyűjteménytár és Gépmúzeum. Előre egyeztetett időpontban látogatható.
A következő állomásunk az Olaszrizling tanösvény, mely a Petőfi Sándor utcán indul és a paloznaki Tódi útig tart. A tanösvényen tizenkét ismertető tábla mutatja be a Balaton-felvidék jellegzetes szőlőfajtáit, a vidék jellegzetes vörös színű talajának kialakulását, a szőlőművelés fontosabb lépéseit és a borvidék jellemzőit.
Ha végigjártuk a tanösvényt elérjük a vasútállomást, ahol egy egykori mozdonyt is láthatunk.
Túránk folytatódik a Szent István és Gizella kút felé. Majd innen nem messze a Hableány forrást is megtekinthetjük.
A forrástól és a kúttal kissé visszafelé, megpihenhetünk a Mezítlábas ösvényen. A kialakított szabadidőparkba padok, asztalok és fitneszeszközök várják a látogatókat. Ezt követően utunk utolsó állomása következik a Madárles és Csillagvárta. Ezen a helyen egy fa építményt találhatunk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az éjszakai égboltra, és akár az itt élő madárvilágot is megfigyelhetjük.