Lovas kb. 400 lelkes település a Balaton északi partján, a Királykút völgyének kapujában.

Patakja, a Lovasi séd, hajdan több malmot is hajtott, ma is Malomvölgynek hívják ezt a részt. A falu érdekessége, hogy határában őskori festékbányát találtak. Az erről szóló kiállítás megtekinthető a faluház pincéjében. Az őskori festékbánya Kr.e. kb. 30-40 ezer évvel működött. Területén csont és kőeszközöket is találtak. A festék kultikus célokat szolgálhatott, vele már az ősember is kereskedett, egyes régészek szerint a festék a pénzt helyettesítő csereeszköz lehetett. A falu a honfoglaláskor magyarokkal népesült be, 1290-ből való a település első írásos említése.

A 13. században kőtemplomot is építettek a lakói, amelyet később barokk stílusban átépítettek. A községnek a középkorban egymás mellett három nagy ura volt: részben a veszprémi káptalan, részben a Gyulaffyak, harmadrészben pedig a fehérvári őrkanonokság birtokolta. Idővel a veszprémi káptalan válik a meghatározó földesúrrá. A legfontosabb ágazat a szőlőtermesztés. A falu kocsmájában egész évben mérnek bort, a bormérési jogot a földesúrtól megváltják.

A lakosság nagyobb része örökös jobbágy, kisebbik része szabad menetelű, árendás zsellér. 1789-ben a falunak négy malma van a Séd patakon. Lovas lakói a 17. században református hitre térnek, de eléri őket az ellenreformáció. A református hívek 1858-ban iskolát, 1910-ben templomot építenek maguknak. A református nagygazdák a falu életének meghatározó szereplői. Az 1950-es években itt is termelő szövetkezet alakul.

A 20. században megváltozik a település élete, városias infrastruktúrát kap, egyre nagyobb szerephez jut az üdülés, a turizmus, a szolgáltatói szektor. A község nevével összhangban a lovas kultúra támogatója, a falunak saját lovas pályája is van. Júliusban tartják a Lovasi Napok rendezvényt, Pünkösdkor díjugratást rendeznek. A szőlőtermesztés ma is jelentős, a falu címerének jelképei is erre utalnak.