A villagazdaság körítőfalain kívül kereshetnénk a településhez tartozó temetőket. A korarómai időszak uralkodó temetkezési szokásának megfelelően a elhunytat máglyán elhamvasztották. A később összegyűjtött csontmaradványokat üveg-, kerámia-, bronzurnákba, faládákba rejtve sírgödörbe helyezték, de az is előfordult, hogy csak egy meghatározott, erre a célra kijelölt helyre szórták. A túlvilági utazás számára útravalónak szánt ételt és italt tartalmazó edényeket is raktak a hamvak mellé, majd az egészet földdel, kisebb-nagyobb sírhalmokkal borították.

A II. század végétől, a III. század elejétől azután gyökeresen megváltoztak Pannóniában is a temetkezési szokások. Bár korábban is volt már erre példa, de ekkortól kezdve vált általánossá, hogy az elhunytat többé már nem hamvasztották el, hanem kezdetben díszesen faragott, később egyszerűbbé váló kőládákba, kőlapokból vagy téglából falazott sírokba vagy csak lepelbe burkolva földsírba temették. Balácán a tulajdonképpeni, igazi temetőket nem ismerjük. 1912-ig már több késő római sírról tudtak, összegfüggő temetkezőhelyről azonban nem lehetett beszélni.

A balácai villagazdaságtól északra a szántföldből kiemelkedő nagyméretű mesterséges halom évszázadot óta felkeltette a helybeliek és a régiségeket kutató idegenes érdeklődését. Laczkó Dezső is felvetette a villatelepülés és a halom összetartozásának lehetőségét. Az 1985-1987 között végzett feltárások igazoltak egy, eredetileg egy díszes bejárattól induló és egy kettős sírkamrához vezető folyosót. Közel 40 méteres átmérőjű körben a temetkezőhelyet többszörösen osztott lábazattal megépített körítőfal övezte, amelyen belül felhordták az eredetileg 8-10 méter magasságot is elérő halmot. A sokszorosan megbolygatott, kifosztott római kori halomsírból szinte csak a mauzóleum kőből épült hiányos falai maradtak meg. Pannóniában szokatlan monumentalitásával megőrizte és visszatükrözte a nagy itáliai körsírok, császármauzóleumok formáját, ezzel is jelezve az elhunyt magas társadalmi és szociális helyzetét.

A nemesvámosi Likas-domb „török régiség”. Ez a síkon összehordatott nagy földhalom, a belseje állítólag régen boltozatokból állt, járható volt és erős kőfallal volt megrakva. Az ún. Büdöskúti dülőben máig is megvan egy földdomb, amelynek alja üres volt, a amelyről azt állítják, hogy még a török uralom idejéből való, s a törökök alkották, de benne nem találtak semmit, ezt a dombot „lyukas”-nak hívják.