Szerencsés klímájának, forrásaink köszönhetően már az őskorban is volt élet Csopak területén.

A Csopak név eredetére több elgondolás létezik: egyesek török, mások szláv eredetűnek tartják. Az azonban bizonyos, hogy a név egy 1277-es csereszerződésben merült fel először. A község mai formájában azonban csak 1940, azaz Balatonkövesd és Csopak egyesítése óta létezik.

Az itt élők elsődleges megélhetési forrása a szőlészet, borászat volt, ezen kívül a vízimalmok termelésének és a halászatnak volt szerepe. A 19. századtól kezdve folyamatosan növekszik Csopak. Mint üdülőhely jelentősége, mára pedig üdülőcentrummá nőtte ki magát. Csopak elsősorban gyönyörű, modern strandja és finom borai, hangulatos borospincéi miatt közkedvelt célpont a turisták és nyaralók körében. Ezen kívül számos más látnivaló, programlehetőség is akad a községben.

Először is egy faluséta keretében nézzük meg Csopak műemlékeit, nevezetességeit, melyek a község történelméről árulkodnak. A község természeti környezete minden évszakban gyönyörű látványt nyújt, de különösen tavasszal, amikor a hegyoldalt virágba borult gyümölcsfák színesítik. A község magasabban fekvő területeiről gyönyörű kilátás tárul a községre és a Balatonra. Azért a falu felfedezése mellett a strandolásról se feledkezzünk el! A község az északi part egyik legszebb, legjobban felszerelt, leggondozottabb strandját tudhatja magáénak. Elsősorban a kisgyerekes családok körében kedvelt a homokkal feltöltött partrésze, jól felszerelt játszóterei, valamint rendszeres gyermekprogramjai miatt.

Az aktív kikapcsolódás kedvelői sem fognak unatkozni a csopaki strandon, őket röplabda, vízilabda, és homokos foci pálya várja. A strand szolgáltatásai illeszkednek a 21. század elvárásaihoz; internetes infó pontokkal, wifivel, mobil és laptop töltő állomással várja vendégeit. Azonban nem csak nyáron érdemes a községbe látogatni. Ősszel a szüret és az ahhoz kapcsolódó programok várják az idelátogatókat. Télen a befagyott Balaton kínál lehetőséget korcsolyázásra, és más jeges sportok űzésére. Tavasszal pedig az éledő természet csábít kirándulásra.
Eseménynaptár
2024. December
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31