Hegyi-tó túra

Monoszló több mint 750 éves község, a Káli-medence keleti külön kis medencéjében fekszik, szelíd, erdővel borított domboktól ölelve.

A település közelében található a Hegyestű, ami kedvelt úti cél a kirándulók körében. Azonban Monoszlón nem csak a bazalt orgonák kápráztathatnak el minket, de akár egy kevésbé ismert hely a Hegyi-tó is tartogathat izgalmakat számunkra. A Hegyi-tó 344 méter magasságban található, ahova kezdetben meredekebb út vezet, majd lassan ereszkedik vissza az út, mely présházak és szőlők között halad.

Induljunk a Templom utcából Balatoncsicsó felé. A falu végén balra fordulunk, északnak tartva, ahol egy présház mellett haladunk el. A következő szakasz a túránk talán legnehezebb része, erősen emelkedni kezd az út.

Felérünk a hegyre, mely a tóról kapta nevét, Tói-hegynek hívják, azonban vize nem látszik benőtték a vízi növények. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén járunk. A Hegyi-tótól fiatal bükkösben ereszkedünk lefelé a Harkai árokhoz. Nagy körben megyünk vissza Monoszló felé, az erdő szélén, a szőlőterületek határán.

Művelt területek mellett, dűlőutakon haladunk, a kisnemesi házaknál és a templomnál érünk be Monoszló központjába. A templom kertjében található, Magyarország egyik értékes botanikai ritkasága, a napóleoni háborúk idején már meglévő somfa, amely gazdag sárga virágzatával ma is a tavasz egyik első hírnöke.
Eseménynaptár
2024. December
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31