Savanyó Jóska nyomdokain

Veszprém megyében fekszik a település, ahol az utolsó híres bakonyi betyár, Savanyó Jóska sírja található. A betyár fejére díjat tűztek ki, majd 1884-ben sikerült elfogni, majd a váci püspök közbenjárásával 1906-ban szabadult és a Sós-pusztán telepedett le.

Dobel, Tótvázsony Község testvértelepülése, a németországi Baden-Württenberg tartományban, a Fekete erdőben található. Dobel park néven található egy kedves kis pihenőhelye a Nagymező utcában. Ha innen tovább indulunk a Hajnal utcán, a Magyar utcán áthaladva a Kotz közön találjuk a katolikus templomot. A templom 1817-18-ban épült. A homlokzat előtti toronnyal ellátott, egyenes záródású szentéllyel, három boltszakaszos hajóval felépített – klasszicizáló stílusú – templom hossza 21 méter, szélessége 8 méter. A templomot Szűz Mária nevének tiszteletére szentelték.

Ha innen a Kereszt utcán haladunk tovább elérünk a Tó parkhoz. Egy kellemes pihenőhely, melyet a Tótvázsonyért Alapítvány alakított ki. Ha újból a Magyar utcára fordulunk, láthatjuk a református templomot. Források szerint a református templom, a középkorban épülhetett. Az 1800-as években egy átalakításon esett át.

Ha a falu határába érünk a Nagy Gella lesz utunk következő állomása. A hegycsúcsról szép időben gyönyörűen látható a Balaton és a Tihanyi-félsziget.
Eseménynaptár
2024. December
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31