A község kiemelkedő épülete a Boldogasszony bemutatására felszentelt római katolikus templom. A plébániát 1764-ben alapították, anyakönyvek ettől az időponttól találhatóak a településen. A középkori Kishidegkúttól délre épült fel a romjaiban még a 18. században is fennálló kéttornyú templom.
1778-ban a régi fatemplom helyére kőtemplomot építettek, amelyet 1780-ban, advent első vasárnapján szenteltek fel, bár a belső munkálatok (berendezési tárgyak elkészítése, festés, képfaragói- és asztalosmunkák, új harang készítése) még a következő évben is folytatódtak. Az I. világháború idején beolvasztott kis és nagyharang helyett 1923-ban, az Amerikába kivándoroltak támogatásával újakat öntöttek. 1924-1928 között renoválták a templom külsejét, tetőzetét pedig fazsindely helyett cementlapokkal fedték.
További megszentelt helyek: a Hidegkúti Kálvária, valamint a Kereszt a falu határában, Tótvázsony felé.