A Dobosi Pincészet az 1700-as évek elejére visszanyúló családi vállalkozás Szentantalfán. A szőlészkedés, borászkodás szeretete több generációs tudáson, tapasztalaton alapul.

A szőlőművelés technikájában a hagyományos módszereket alkalmazzák, ami évről-évre meg is hozza számukra a kitűnő eredményeket. A szőlészetben hagyományos művelési módszerekkel, kizárólag zöld környezeti besorolású szerek alkalmazásával gazdálkodnak. A szőlő feldolgozása a mindenkori bortörvényi előírásoknak megfelel, ugyanakkor tükrözi a Balaton-felvidék sokszínűségét, fajtagazdagságát, az egyes fajták különböző termőhelyi adottságának egyedi jellemzőit. Boraik között több országos elismerésben, arany, ezüst éremben részesül és a nemzetközi versenyeken is sikereket érnek el.

Boraikra elsődlegesen nem bio minősítésük miatt büszkék, hanem amiatt, hogy hozzávetőlegesen 20 Ha-nyi területen tudnak megfelelni az igazán természet-közeli szőlőművelés feltételeinek több Balaton-felvidéki borász társukkal közösen. Borkínálatuk széles választékú, bórkóstolóikon 5-10 féle boruk is kóstolható és igény szerint helyi ételkülönlegességgel, borvacsorával is kérhető a szolgáltatás. Különleges programkínálatuk 3 másik borász társukkal és egy vendéglővel együtt a KóBor túra, amelyen egyedi élményként, de szervezetten 4 pince borkóstolóján vehetünk részt, amelyet vacsora zár. A program ideje alatt mikrobusz szállítja a résztvevőket. A KóBor túra jó alkalom ara, hogy egy délután alatt közelebbről megismerhessük a Balaton-felvidéki borászkodás, illetve a pincészetek sokoldalúságát, sokszínűségét és ezt követően már ismerősként térjünk vissza barátainkkal ezekre a különleges helyekre.

Mivel szálláslehetőség a Dobosi családnál helyben adott, így nagyszerű programlehetőséget jelenthetnek a Dobosi Pincészet szolgáltatásai cégeknek, végzős osztályoknak, baráti társaságoknak akár több napra is.
Eseménynaptár
2024. December
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31