Zalaszegvár

Zalaszegvár nevét 1396-ban említette először oklevél Zeguár néven.

Sümegtől északra, Hosztót, Veszprémgalsa és Nemeskeresztúr közt, a 7325-ös út mentén fekvő település.

A 15. század közepén épült fel itt a Csép kastellum, mely a Marcal folyó átkelőhelyének védelméül szolgált. A vár később elpusztult, de 1660-ban Hosszútóti Pál újra felépíttette. Ekkor költöztek ide a vár alá az időközben pusztává vált Hosztót település lakói, kik ezután hosszú időn át a végváriak életét élték.

Zalaszegvár a török hódoltság alatt palánkkal védett hely volt, mely sikeresen védekezett a török ellen. 1556-ban a falu ősi római katolikus plébániája is elpusztult, lakossága később evangélikus hitre tért át, és a régi templommal szemben fából és paticsfallal felépítette saját templomát, mellette haranglábbal, majd 1744 táján épült fel másik templomuk melyet Gyulai Gál Gábor építtetett.

Mai templomuk Jézus Szive tiszteletére 1909-ben épült. 1910-ben 471 magyar lakosa volt.

Zalaszegvár Község Önkormányzata

Zalaszegvár nevét 1396-ban említette először oklevél Zeguár néven.Sümegtől északra, Hosztót, Veszprémgalsa és Nemeskeresztúr közt, a...

Marcal folyĂł

Zalaszegvár és Nemeskeresztúr között a Marcal medrét a növényzet (sás, nád) még az eddigieknél is...

Szent János hegy

A Zalaszegvárhoz tartozó Szent János-hegyen három szekérút fut keresztül. A kereszt a középső út mellett,...

Szőlőhegyi kereszt

A szőlőhegyi kereszt és a mellette állított harangláb a helyszíne a hegyi közösségi programoknak, beszélgetéseknek....

Eseménynaptár
2022. August
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31