Szentjakabfa

Szentjakabfa a Nivegy-völgyben a Dobogó-hegy lábánál fekvő kis falu. Eleinte királyi település, az 1300-as évektől lesz a veszprémi püspökség birtoka. Ez a sorsát is meghatározza: ugyan a török feldúlja, és a fehérvári töröknek évi 20 arany adót fizet, de megmarad lakott településként.

A középkorban a lakosság teljes egészében földművelésből él, iparosok nem laknak a faluban. Az 1700 körül református lakossága katolikusra cserélődik – a veszprémi püspök nem bírván a nyakas kálvinistákkal, elüldözi őket, és helyükre, mint Csicsóba is, a Zichy uradalomba korábban telepített „szorgos sváb jobbágyok szaporulatából” fogad földműveseket. 1773-ra sváb faluvá válik, lakói magyarul is beszélnek, de iskolájukban a tanítás német nyelvű. A német nemzetiségi hagyományokat ma is őrzik. Templomát 1768-ban építik, a betelepülő svábok már a katolikus hitet követik. Szentjakabfa templomához hasonlóan maga építette fel az iskoláját is. Ma Balatoncsicsóra járnak a gyerekek, óvoda pedig Szentantalfán van.
Vegyesboltja néhány éve bezárt, a faluházban könyvtár és kiállító terem működik.

A szőlőművelés ma is fontos bevételi forrása az itt lakóknak. Azt hihetnénk, hogy a falu a templom védőszentjéről kapta a nevét,de a templomot Szent Vendel tiszteletére emelték. Talán korábbi temploma lehetett kapcsolatban Szent Jakabbal.

A helyi legenda, miszerint Buda vezér három fia (Antal, Jakab és István, azaz Csicsa) kilőtt egy-egy nyílvesszőt, hogy népüket oda telepítsék le, és így keletkezett Szentantalfa, Szentjakabfa és Balatoncsicsó, valószínűleg nem sok alappal bír. Mert hogyan lett szentté Buda vezér két fia is, és miért nem tud erről a történelem? Buda vezér egyébként Attila testvére volt, de meghalt egy vadászatban. Illetve egy másik legenda szerint maga Attila ölte meg, mert Attila távollétében elvette kardját és egyedül akart uralkodni. (lásd Arany János: Buda halála) Szentjakabfa büszkesége, hogy a 20. században 3 papot is adott a világnak: Steixner Antal kanonok, Solymár István esperes és Bauer Ferenc plébános is Szentjakabfán született.
Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30