Schönstatt-Kápolna és Központ

Az Óbudavári Schönstatt Központ közelében épült kápolna tulajdonképpen Schönstatt-szentély. A Schönstatt lelkiségi mozgalom ősszentélye, zarándokhelye és hozzákapcsolódó intézményei Németországban, a Rajna melléki Vallendar város határában található.

Schönstatt nemzetközi kiterjedése hozta magával, hogy világszerte az egyes országokban meghonosodott schönstatti közösségek saját nemzeti szentélyt építettek és építenek maguknak, ami az eredeti szentély pontos mása. A szentély azonban nem áll magában, mellé telepszik egy továbbképző központ is, valamint egy olyan közösség, aki elkötelezetten gondoskodik a szentély életéről, a mozgalom elmélyítéséről, az eredeti karizmák továbbadásáról. Magyarországon a schönstatti közösségek már a nyolcvanas évek elejétől fogva készülődnek, hogy nemzeti szentélyüket Óbudaváron felépítsék.

Az első a lelki felkészülés: olyan közösség felépítése, aki biztosítani tudja a szentély életét, Kentenich atya karizmáit, Schönstatt küldetését. Ez a cél vezette az 1996-ban megalakult Családszövetség első évfolyamát, melyet 2001-ben a második évfolyam követett. Magyarországon a nemzeti szentély mintegy a családok háziszentélyeit összekötő kapocsként, azokból élő és azokat életben tartó kegyelmi forrásként jön létre. Legalább 100 élő háziszentély kell a nemzeti szentély hordozásához. Az építkezés 2004 nyarán kezdődött, 2005. április 2-án lett felszentelve a kápolna.
Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30