Csabrendek a Bakony utolsó nyúlványán a 374 méter magas Csúcsos-hegy lábánál fekszik. A nagy kiterjedésű községet az „Öreg-hegy” mint egy ölelő kar tavasszal virágzó pompájával, ősszel ezerszínű szépségével fogja körül.

Az örökké zöldben ékeskedő fenyvesei pedig egész évben melegséggel töltik el a vidéken élők szívét. Csabrendek ősi település, már a kőkorszakban is éltek emberek a Csúcshegy lejtőjén, amikor a mélyebben fekvő részeket még tenger borította.

Később a kelták, majd a rómaiak lakták a vidéket, őket a pannon szlávok, később pedig a szlovének követték. A község neve Rendek, vagy ahogy eredetileg ejtették Rennek. Rednek szintén szláv eredetű. Jelentése: vörös érc (a bauxittól vörösre festett földre utal). A honfoglaló magyarok közül a Káli nemzetség Bulcsu törzse szállta meg a vidéket. A mai Csabrendek három faluból alakult ki: Rendek, Al-Csab és Fel-Csab vagy Szentistváncsab.

A török megszállást követően a három falu népe Csabrendek néven alapított új községet. Az észak-magyarországi tót, cseh, lengyel és morva telepesekkel népesített falu lakosainak nagy része mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozott. A települést 1870-80-as években a Bakony utolsó nagy legendás betyárvezérének, Savanyú Jóskának látogatása tette nevezetessé. A település ma közigazgatási központ.
Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30